Gazdaság
Varga Mihály: a magyar gazdaság visszatért a növekedési pályára
A pénzügyminiszter fontos eredménynek nevezte, hogy a kedvezőtlen külső körülmények mellett sikerült visszatérni a növekedési pályára.
2024.04.30 10:04MTIA magyar gazdaság visszatért a növekedési pályára az év első három hónapjában, éves alapon 1,7 százalékkal, az előző negyedévhez képest 0,8 százalékkal bővült a GDP - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter Facebook-üzenetében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedd reggel közétett GDP-adataira reagálva.
Kifejtette: a növekedést segítette, hogy a foglalkoztatás rekordszinten van, a reálbérek emelkednek, a fogyasztás beindult, az építőipar és a turizmus is egyre jobban teljesít.
Várakozása szerint az év egészében 2,5 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, jövőre - az Európai Bizottság és az IMF előrejelzése szerint is - az uniós növekedési rangsor élmezőnyében lehet.
Fontos eredménynek nevezte, hogy a kedvezőtlen külső körülmények mellett sikerült visszatérni a növekedési pályára: a háború, a közel-keleti konfliktus és a német gazdaság gyengélkedése is visszafogja a gazdaság teljesítményét.
Kifejtette: ebben a helyzetben az egyensúly erősítésével a növekedést építik újra. A kormány idén 4,5 százalékra, a következő években 3 százalék alá csökkenti az államháztartási hiányt.
Hangsúlyozta: a kormány elkötelezett a hiánycél tartása mellett, ezért folyamatosan figyelemmel követik a költségvetés alakulását, és ha szükséges cselekszenek.
Ezt jól mutatja, hogy a hiánycél elérése érdekében 675 milliárd forint állami beruházást ütemeztek át, miközben 2000 milliárd forintnyi fejlesztés még idén megvalósul - tette hozzá.
Varga Mihály hangsúlyozta: a megtett intézkedéseknek köszönhetően a következő években csökkenő hiánnyal és államadóssággal, valamint erősödő gazdasági növekedéssel számol a kormány.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06